Natúr római tál, húsok, egytálételek készítésére 3,5 Literes

8 890 Ft

Ez a kerámiafajta igen jó minőségű agyagból készült. Alkalmas többféle hús készítésére, mint például szárnyas, hal, sertés,marha, és vadhúsok, valamint köretek és egytálételek elkészítésére. Az ételek zsiradék hozzáadása nélkül készülnek el, saját levükben párolódnak, így diétázók is bátran használhatják.

Tisztítás: Minden használat előtt az agyagedény mindkét részét 15-20 percig hideg vízben kell áztatni, hogy az edény pórusai vízzel teljenek meg. Használat után az edényt enyhén sós, meleg vízben tisztítsuk meg. Legalább 24 órát hagyjuk száradni és csak ezután helyezzük nem fedett állapotban (a két részt fordítva kell egymásra tenni) lehetőleg szellős tárolóba.

Használat:  A római tál csak sütőben való használatra alkalmas, soha ne tegyük nyílt lángra, mert az edény megrepedhet! Kerüljük az edény hirtelen lehűlését. A tűzhely sütőjéből kivett edényt célszerű deszkára vagy száraz ruhára helyezni. Mikrohullámú sütőben is használható. A sok használattól az edény fala foltosodik, ami később sötétebb színárnyalatot, patinát kölcsönöz az agyagtálnak.

Anyaga: kerámia

Űrtartalom: 3,5 Liter

Készleten

Cikkszám: 100895 Kategóriák: , , ,

Leírás

Ez a kerámiafajta igen jó minőségű agyagból készült. Alkalmas többféle hús készítésére, mint például szárnyas, hal, sertés,marha, és vadhúsok, valamint köretek és egytálételek elkészítésére. Az ételek zsiradék hozzáadása nélkül készülnek el, saját levükben párolódnak, így diétázók is bátran használhatják.

Anyaga: kerámia

Űrtartalom: 3,5 Liter

További információk

Római tál anyaga

Natúr agyag

Római tál méret

3.5 liter